Valóságba csöppent álom
A sok esemény után , eldöntöttük hogy megnézzük kicsit közelebbről a várost. Izgatottan indultunk el a szállodából , de egy taxi se állt meg ahogy szokott.
-Ezek a londoni taxisok , már 10 perce itt állunk , és stoppolunk de semmi.-jelentettem be Lisa.
-Biztos azt hiszik , hogy csak lájkoljuk őket..-nevetett fel Lisa , azzal a viccel amit már sokszor elsütött.
-Ó igen persze. Tényleg fent hagytam a mobilom , várj meg itt.-kaptam elő a kulcsot , és sietősen vissza futottam az otthonunkhoz. Mégis csak meg kell örökíteni a várost , meg számomra telefon nélkül élni , olyan mint ha nincs nálam nutella. Előkutattam szeretett vadiúj telefonomat , és vissza rohantam. Ám az ajtó becsukásáról elfeledkeztem.
-Itt vagyok.-mosolygotam , közben kapkodtam a levegőt a sok ide-oda rohangálástól.
Még egy taxi is megállt. Beszálltunk a járgányba, és indulhattunk felfedező utunkra.
Megérkeztünk a városba , valahol kitett minket a taxis. Leírhatatlanul szép látvány volt. Azok a piros buszok , és a régi építészeti csodák , na meg persze a boltok sorai.
-Mehetünk vásárolni?-zavart meg Lisa.
Persze , de nem inkább megnézzük a nevezetességeket?-mosolyogtam.
-Engem jobban érdekelnek a boltok , nevezetes ruhái , csilibili tárgyai.-csillant fel a szeme. Hát meg is értem. New York-ból jöttünk végülis, ahol a divat az első.
-Oké , akkor indulás. Igaz más fél évig itt lakunk , rá ér az a sok nevezetes látnivaló.-mondtam , de megfogta a kezem , és máris rántott magával , az első bolt irányába.
***
Ahogy mentünk nagy ruhás szatyrainkkal , rengetek One Direction plakátot láttunk , még 1D-s bolton is megakadt a szemünk , ami előtt kigyózó sor állt. Nem szándékoztunk bemenni , még ráérünk azzal. Elő vettem a telefonomat , és elkezdtem fényképzegetni , a szűk utcákon menve , mire neki mentem egy idegennek.
-Ó párdon.-nyúltam a földre esett telefonért.
-Semmi baj.-mondta egy bájos hang , és a szája egy gyönyörű mosolyra húzódott. Szemüveg volt rajta , és egy sötét kapucni , egy-két hajtincse vagy inkább fürtöcskéje kilógott a kapucni alól.
Felálltam , és Lisa hátulról megbökött , mire az idegen elment.
-Nem volt neked ismerős , ez az ember , mert nekem nagyon is..gondolj bele.-gondolkozott.
ÉN elpirultam , mert már a mosolya elvarázsolt , aztán rájöttem.
-Te jó ég!-kiáltottam , mire az utcán szinte mindenki rám nézett.-Ez Harry Styles volt-suttogtam Lisa fülébe , hogy senki se hallja meg. Lisa fogta a homlokát hátra nézett , de a fekete pulóveres "férfi" eltűnt. Megint sokkba estünk. Ekkora szerencséje egy embernek se lehet , amekkora nekünk van. Először Liam , majd Harry? Ja meg persze a hétvégi V.I.P-s koncert.
-Katy..olyan hülye vagy..-csapott hátba.-Miért nem ájultál el mint én? Akkor többet lehettünk volna vele.-mondta Lisa..Szegény nem egy okos lány , de még is csak a legjobb barátnőm.
-Lisa.Fel se ismertem először..De az a mosoly.-még mindig pirulva mondtam. Már kezdtem vissza térni a valóságba , mire egy rajongó sereg elkezdett sikítozva futni felénk.
-Mi a franc?-értetlenkedett Lisa ,majd rám nézett. A rajongók elhaladtak mellettünk , és tovább futottak , amerre Harry is ment. Nem követtük őket..Legalábbis én nem. Magam mellé néztem , majd Lisa eltűnt mellőlem. Láttam , hogy hosszú szőke haja lobog , és fut a rajongókkal már együtt., hát erőt vette én is , és rohantam a barátnőm után.
-Lisa mit csinálsz?-végre utol értem , és kapkodtam sebesen a levegőt.
-Elszaladtak mellettünk a lányok , és hallottam , hogy a One Directioról beszélnek , hogy egy önkiszolgálóban vannak , és most oda mennek , hát én is utánuk futottam , és csatlakoztam hozzájuk.
-És ezt mégis honnan veszik?-rohantam még mindig sebesen.
-Tudod..Internet,twitter Louis kiposztolta.-mondta. Louis nevét meghallottam , még több energiát vettem , és szél sebesen futottam utánuk. Oda értünk , mindenki az üveghez tapadt , és láttuk , hogy ott teázgatnak. Liam meglátott minket , és megkérték , hogy nyissák ki számunkra az ajtót , és engedjenek be. Behívtak minket , a többi lányt meg valahogy elkergették.Nem tudom hogy, ne kérdezzétek , de sikítva futottak el.
-Sziasztok!-állt fel Liam , és puszit nyomott Lisa homlokára , nekem meeg-megveregette a vállamat.
-Szerintem nem kell a fiúkat bemutatnom, tudjátok biztos a nevüket.-mondta Liam , mire Louis szemébe néztem , és elkapott az a pillanat , hogy ledermedtem.
-Élsz Katy?-bökött meg Lisa , de észre se vettem.
-Szerintem csak meglátta Louist.-mondta Zayn , majd villantott egyet a sármos mosolyával.
-Amúgy lécci bemutatkoznátok , mert ti lehet ismertek minket , de sajnos mi titeket kevésbé.-mosolygott Louis , én ismét vissza tértem az álomvilágból a valóságba.
-Mrs. Tomlin...akarom mondani Katy Johnson vagyok.-zavarodtam össze , majd elpirultam.
-De szép név.-mosolygott Louis, és nézett a gyönyörű kék szemeivel.
-Én meg Lisa Ryan.-mondta Lisa , majd hátra dobta arany szőke haját. Liam csak nézett, és valamit motyogott , de nem értettük mit.
-Mi van megtaláltad herceg , Rapunzelt?-mondta teli szájjal Niall.
-Jó étvágyat!-mondtam , és egy mosolyt villantottam.
-Kösz-kösz.-nyelte le utsó falatát.
-És lányok merre mentek?-nézett ránk Zayn.
-Hát épp vásárlásról jöttünk , mint látsztik.-emeltem fel a két kezem , ami tele volt szatyrokkal , és az abban rejlő ruha darabokkal.
-Értjük , viszont nekünk kéne menni..Ma is lenne koncertünk , csak mindig ide jövünk kicsit kikapcsolódni , meg beszélgetni.-mondták mind annyian.
-Hát akkor induljunk , haza vigyünk titeket?-mosolygott Harry.
-Megköszönnénk.-bólintott Lisa , én meg hátba vertem. -Nem akarunk a terhetekre lenni.-vertem hátba.
-Úgyis arra fele tartunk amerre van a szállásotok.-mondta Liam , mivel ma már találkoztunk vele , és tudta hol a szállásunk.
-Akkor mire várunk , irány a limuzin , gondolom izgatottak lehettek , hogy azzal megyünk!-pattant fel a székből Louis.
-Megszokott..De nem szeretek semmi luxus dolgot.-hullot ki egy könnycsepp a szememből , mivel a családomra emlékeztem vissza. Mindenki odarohant hozzám , és kérdezgették , hogy jól vagy -e. Lisa is teljesen szomorú lett , de csak engem vigasztalt ő is. Rámosolygotam , ami nálunk azt jelenti ; Jól vagyok!
***
Hamar elment az a kis idő , amit a limuzinba tartott a fiúkkal. Átbeszéltük rendesen az utat. Ki tettek minket a szállodánál , és ők haladtak tovább.-Szerelmes vagyok.-integetett már Lisa a fiúknak , akik már sebesen hajtottak el.
-Nekem mondod?-súgtam vissza , -Láttad azokat a szemeket?-pirultam el.
Vittük nagy szatyrainkat , és az épület felé vettük az irányt. Már ment le a nap , és lassan minden narancssárgába tündökölt. Mi meg vártuk az új napot , hogy mit fog tartogatni. De valamiről elfeledkeztem mikor vissza futottam a telefonomért...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése